Kötelező és egyben fontos is

Ki ne hallott volna már olyan véleményeket a cégek vezetősége vagy akár egy magasabb rangú beosztott szájából, hogy a munkavédelmi feladatok ellátása kötelező és egyben felesleges feladat, vagy mondjuk hogy a munkavédelem nem más, mint egy hatalmas mumus, esetleg hogy nem kell a munkavédelmi feladatokat olyan komolyan venni, hiszen egyáltalán nem járulnak hozzá a cég fejlődéséhez és a bevételhez sem. Ez mondjuk így sarkalatosan tekintve nyilván mind igaz, azonban azt sem szabad kihagyni a véleményformálásból és a külső szolgáltató partner kiválasztásának folyamatából, hogy bizony mi történik akkor, ha a szolgáltató nem jól látja el a feladatát, vagy mondjuk csak egy látszat munkavédelmi rendszert alkot meg számunkra?

Először is, persze amitől mindenki iszonyatosan tart és mondhatom talán szebb szóval is, hogy retteg, az a munkavédelmi ellenőrzés. Itt még el tudja venni a dolgok élét az ember azzal, hogy ha valóban jól meg vannak csinálva a szükséges papírok, jegyzőkönyvek, munkavédelmi oktatás anyagai, akkor tulajdonképp kisebb hiányosságokat tárhatnak fel, de hatalmas hibákat ilyen esetekben nem szoktak túl nagy hiányosságokat feltárni, ám egy átfogóbb ellenőrzés során nyilván fény derülhet a valójában üres rendszerre, ami kifejezetten nagy büntetést és bírságot vonhat maga után.

Ettől azonban sokkal nagyobb probléma, hogy ha egy baleset vagy nem várt esemény következtében az emberek, a rendszer és maga a cég nem tudja hogy mitévő legyen, hogy hogyan tudja feloldani a problémát és elejét venni személyi sérülésnek vagy nagyobb anyagi kárnak, akkor bizony az egész cég működése is veszélybe kerülhet. Gondoljunk csak bele, ha mondjuk egy kisebb tűz alakul ki, ami aztán átterjed egy nagyobb raktárra vagy feldolgozó üzemre, de beszélhetünk itt az építőipar területéről is, és az ottani balesetek munkahelyi hatásairól.

Én egyben biztos vagyok, hogy sosem tenném ki ilyen veszélynek az évekig építgetett építőipari vállalkozásomat, ezért csak és kizárólag a legjobbakkal dolgozom együtt. Az Activesafety csapata már a legelső feladat kapcsán hatalmas meglepetést okozott számomra, hiszen nekem fogalmam sem volt, hogy nem csak a munkavédelem, hanem bizony már annak részeként a kockázatértékelés is kötelező, és ha ők nincsenek ez a feladat és ennek jegyzőkönyve és minden papír formája nálunk biztosan elmarad. Hálás vagyok nekik ezért a valódi biztonságot nyújtó munkavédelmi rendszerért és csak ajánlani tudom őket mindenki számára.